Napunk

Lemondott Novák Katalin köztársasági elnök

Novák Katalin. Forrás - TASR
Novák Katalin. Forrás – TASR

Lemondott posztjáról Novák Katalin államfő a bicskei pedofilügyben adott kegyelem következményeképp. A kegyelmet a kormány nevében igazságügyi miniszterként ellenjegyző Varga Judit is távozik a közéletből – pedig a Fidesz korábban még az EP-lista vezetőjeként számolt vele.

Fizess elő a Napunkra, és nemcsak ezt a cikket olvashatod végig, hanem további cikkeink ezreiből válogathatsz!

Lemondott Novák Katalin magyar köztársasági elnök. „Hibáztam” – fogalmazott a kegyelmi üggyel kapcsolatban. Az államfő idő előtt szakította meg katari útját, ma koradélután érkezett vissza Magyarországra, a reptérről pedig egyenesen a Sándor palotába ment.

„Soha nem adnék kegyelmet annak, akiről azt gondolom, hogy fizikailag vagy lelkileg gyermekeket bántalmaz” – mondta. Novák úgy fogalmazott, hogy magyar emberként azt várná a köztársasági elnöktől, hogy ne hibázzon, és ha mégis, akkor nézzen szembe azokkal, akiknek elszámolással tartozik, és vállaljon felelősséget.

Novák Katalin a pápalátogatás alkalmával adott kegyelmet K. Endrének, a bicskei gyermekotthon pedofil bűncselekményért elítélt igazgatójának bűntársának. Erről elsőként, február 2-án a 444 számolt be.

Novák Katalin nyilatkozata

Tisztelt és számomra oly kedves magyar emberek határon innen és túl! Most Önökhöz szólok. Nem a politikusokhoz, a politikacsinálókhoz, hanem azokhoz, akiknek a szolgálatára két évvel ezelőtt felesküdtem.

Magyarország

Novák Katalin

Aktuális

Jelenleg a legolvasottabbak