Jól mennek a dolgok otthon és a munkában is, ennek ellenére azt érezhetjük, hogy az életnek nincs értelme. A pszichológus tanácsot ad, hogyan találhatjuk meg

Minden nap ugyanazt csinálom, munkába járok, gondoskodom a gyerekekről, elvégzem a házimunkát. Nem lehet okom panaszra, de ennek ellenére nem érzem teljesnek az életemet. Néhány éve még úgy éreztem, mindennek van értelme. Ezt fogom folytatni még az elkövetkezendő húsz évben? Ok, törlesztenem kell a lakáshitelt. És ez minden? Ez lenne minden dolognak az értelme, amit teszek? Vagy mi az értelme?

Martin Miler terapeuta szerint ezek a kérdések gyakran gyötrik a pácienseit. Az ember létezésének legrégebbi dilemmájáról van szó, arról, hogy mi az életünk értelme. A válasz megtalálása erre a kérdésre a modern ember számára még nehezebb, mint a múltban volt. „Érdekes, hogy egyrészt igyekszünk a lehető legkényelmesebbé tenni az életünket, viszont ha túlságosan is elkényelmesedünk, olyan, mintha a napjaink értéktelenné válnának” – mondja Miler.

A pszichológus az interjúnk előtt megnézett két olyan filmet, amelyek az egzisztenciával foglalkoznak. Az egyik a Minden, mindenkor, mindenhol volt, amely tizenegy Oscar-jelölést szerzett, és azokról a végtelen lehetőségekről szól, amelyekkel a modern ember rendelkezik. A másik film a Fehér zaj, amit az azonos című regény alapján forgatták, és a fogyasztói társadalmat mutatja be.

Milyen gyakran keresik fel a páciensek azzal, hogy nem látnak értelmet az életükben?

Elég gyakran történik meg, hogy a problémájuk hátterében felmerül az élet értelmének kérdése is. Például szorongással vagy kapcsolati problémák miatt keresnek fel, és azt kérdezik, hogy a kapcsolat az, amire az adott pillanatban szükségük van. Csakhogy ezek a kérdések fokozatosan tovább nőhetnek – mi tehát az élet értelme? Az, hogy kapcsolatban éljünk, hogy gyerekeink legyenek, hogy dolgozzunk? Nem beszélve arról, hogy néhány páciens kimondottan azzal a problémával keres fel, hogy nem találja az élete értelmét.

Valóban?

Azt mondják nekem, hogy: Minden nap ugyanazokat a dolgokat teszem, munkába járok, gondoskodom a gyerekekről. Minden nap ugyanaz történik. Noha rögtön hozzáteszik, hogy, korábban azt gondolták, hogy mindennek van értelme. Hiszen megvan amit akartak, családot alapítottak, és ott dolgoznak, ahol szerettek volna. Jól érzik magukat, boldogok, egészségesek és rendben is vannak. Van ennek azonban értelme? Ugyanezt fogom ismételni minden nap még húsz évig? Törlesztem a lakáshitelt, rendben van. Ez lenne minden dolognak az értelme, amit teszek? Vagy mi az értelme?

Milyen lehetőségei vannak ilyenkor az egyénnek?

Erre úgy is válaszolhatunk, hogy nem is muszáj, hogy értelme legyen. Ez viszont már a nihilizmushoz közelít, ami nem sokat segít rajtunk. A második lehetőség az, hogy tudatosítjuk, hogy az életünk nem kell, hogy rendelkezzen valamilyen nagyobb kozmikus, univerzális céllal. Jó, ha az életnek van értelme annak az adott személynek. A kutatások azt mondják, hogyha valakinek sikerül egy értelmes tevékenységet találnia az életben, jobban érzi magát. Ez a tevékenység mások számára idegesítő vagy lelombozó lehet, míg a másik számára boldogságot és elégedettséget okoz. Ha ezt jelenleg nem találjuk, érdemes megkeresni, milyen tevékenységnél találhatnánk meg.

Tehát minden embernek meg kellene keresnie az élete értelmét?

Így is mondhatnánk. Ha valaki egyáltalán nem gondolkodik el az élete célján, még nem jelenti azt, hogy őt nem érinti. A pszichoterápia korai szakaszaiban, Freud és a behavioristák idejében például nem foglalkoztak egzisztenciális kérdésekkel. A lelki dolgokat úgy tekintettek, hogyha abban valami elromlik, meg kell javítani és kész.

Aztán jött Viktor Frankl, aki létrehozott egy teljes új terápiás irányt, a logoterápiát. Ez azt mondja, hogy számos ember problémáinak hátterében az életük értelmének kérdése áll. Ez a téma magában nem patologikus. Tetszik vagy sem, néhány dologgal szembesülünk a puszta létezésünk okán is.

Ez nem egy olyan kérdés, amelyen minden nap elgondolkodunk. Mikor tör elő? Milyen élethelyzetekben?

Azokban az időszakokban, amikor fejlődési válságokon megyünk keresztül. Ez először a felnőtté válás során mutatkozik meg, amikor elkezdjük tudatosítani az egzisztenciát és az értelmet. Amikor valaki felnőttkorba ér, véget ér a gondtalanság, és hirtelen fontos dolgokban kell dönteniük. Választanunk kell magunknak egy partnert, munkahelyet, amely eltart minket, és amelyben kiteljesedhetünk. Ez összefügg az ember identitásának építésével is. Meghatározza, milyen ember szeretne lenni az életében. Ha ezen átjut, megoldja ezeket a kérdéseket, talál munkát és partnert.

És aztán?

A következő rész a középkorúaknál jelentkezik, 30–50 éves kor között. Az ember eljut egy olyan pontra, hogy azt mondja: Rendben van, ezeket a dolgokat teszem, amikről húsz éve úgy láttam, hogy van értelmük. De ezt kellene még csinálnom a következő húsz évben is? Még mindig van ennek értelme? Hogy a jelenlegi partneremmel legyek, hogy a jelenlegi munkahelyemen dolgozzak, és ebben az országban éljek? Van ennek így értelme?

Van még valamilyen más időszak is? 

Az élet értelmén az ember még élete végén is elgondolkodik, viszont akkor már inkább visszagondolva. Jó életet éltem? Volt értelme, még mindig úgy gondolom? Az élet értelmének kérdése egész életünkön át végigkísér minket egészen a felnőtté válástól.

Mikor gondolkodunk el az élet értelmén? A válságos helyzetekben? Vagy ellenkezőleg, a nyugodt időszakokban, amikor jól érezzük magunkat és nincs semmi más fontosabb dolgunk, minthogy az élet értelméről filozofáljunk?