A legfrissebbek a következő témából: Dánia, Iszlám, Svédország
A dán kormány jogi megoldást keres arra, hogy elejét vehessék a külföldi nagykövetségek előtti Korán-égetéseknek – közölte Lars Lokke Rasmussen külügyminiszter.
Öt embert, köztük az Iszlám Állam terrorszervezet által 2015-ben elkövetett terrortámadás egyik felelősét is kivégezték Kuvaitban – közölte a közel-keleti ország ügyészsége csütörtökön.
A svéd állam elítéli és nem támogatja a Korán-égetést, ám az ország szólásszabadságot garantáló törvényei ezt lehetővé teszik – közölte sajtótájékoztatóján Tobias Billström svéd külügyminiszter.
Több mint tízezer diák jelentkezett az idén pedagógusnak, jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón. Állítása szerint az elmúlt hat évben nem volt ilyenre példa. Gulyás azt is elmondta, hogy a magyar kormány támogatja a svéd NATO-csatlakozást, azt viszont nem tudta megmondani, az Országgyűlés mikor szavaz a ratifikációról.
Svédország azt állítja, orosz támogatottságú dezinformációs kampány céljává vált, amiért csatlakozni kíván a NATO-hoz. Carl-Oskar Bohlin, a polgári védelemért felelős miniszter szerint a dezinformációs kampány egyik célja azt sugallni, hogy Stockholm támogatja a Korán elégetését. (reuters)
Tüntetők felgyújtották a Korán egy példányát a koppenhágai iraki nagykövetség előtt – adta hírül a Reuters hírügynökség.