A legfrissebbek a következő témából: Afrika, Franciaország, Niger
Nigerben a múlt héten puccsot végrehajtó katonai junta legkevesebb 180 kormányzati politikust tartóztatott le hétfőre, ami „jól példázza a puccsista vezetők elnyomó, diktatórikus és törvényellenes természetét” – közölte a hatalomból elmozdított Nigeri Párt a Demokráciáért és Szocializmusért (PNDS).
A Nigerben a múlt héten puccsot végrehajtó katonai tanács szerint a megbuktatott kormány jóváhagyta, hogy Franciaország katonailag beavatkozzon az országban. Amadou Abdramane ezredes, az államcsíny egyik kitervelője erről a niamey-i állami televízióban beszélt.
Nigerben több ezren tüntettek Franciaország niamey-i nagykövetsége előtt, a rendőrség a tömeg feloszlatására könnygázt is bevetett.
A francia elnökök közül elsőként látogatott Srí Lankára Emmanuel Macron, ahol biztosította partnerét arról, hogy Párizs támogatja a szigetország hatóságait a gazdasági válságból való kilábalásban, közölte szombaton Srí Lanka elnökének titkársága.
Ferenc pápa szeptember 22-én és 23-án Marseille-ben tesz látogatást, ahol részt vesz a földközi-tengeri országok ökumenikus és vallásközi találkozóján, jelentették be szombaton a Vatikánban.
Az Afrikai Unió követeli, hogy a nigeri hadsereg 15 napon belül térjen vissza a laktanyákba, és állítsa helyre az alkotmányos rendet. A szervezet a lehető leghatározottabban elítélte a kormánynak és annak elnökének, Mohamed Bazoumnak a megbuktatását.