A legfrissebbek a következő témából: Időjárás, Kelet-Szlovákia, Szlovákia
Szlovákia megkapja első légtérellenőrző radarját a német hadseregtől. Berlin bejelentette, hogy a rendszer úton van, és kedden érkezik Nyitrára.
Az állami Konštrukta Defence kedden két Zuzana 2 önjáró löveget ad át Ukrajnának. A két harci eszköz része annak a 16 önjáró lövegből álló szállítmánynak, amelynek legyártását közösen finanszírozza Dánia, Norvégia és Németország.
Változóan felhős időjárás várható hétfőn, reggel elvétve köd is képződhet. Elvétve, keleten viszont többfelé is záporokra, zivatarokra kell számítani. A nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között alakul, északon legfeljebb 22 fok várható. (shmu)
Első fokú viharriasztást adtak ki Komáromi, Dunaszerdahelyi, Szenci és Galántai járásokra vasárnap délután. Az intenzív viharok során 20-30 mm csapadék eshet, jégeső is előfordulhat és a szél erőssége elérheti a 65-85 km/órás sebességet. (tasr)
A szakszervezetek felszólították a politikusokat, hogy szüntessék meg a rendkívüli állapotot Szlovákiában, mely még mindig tart a pandémia és az ukrán menekülthullám miatt. Arra figyelmeztetnek, hogy emiatt sérülnek az alkalmazottak jogai. (tasr)
Vasárnap felhős idő várható, sok helyen esővel, helyenként viharokkal. A nappali hőmérséklet 20 és 27 fok között alakul. (shmu)