A legfrissebbek a következő témából: Felmérés, Hlas, Progresívne Slovensko, Smer
Az SNS listáján induló, Tomáš Taraba körül csoportosuló parlamenti képviselők rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményeznék, az ülésen, amelynek összehívását a Hlas is hajlandó támogatni, a jelzáloghitelekről akarnak tárgyalni.
Négy párt szinte biztos lehet benne, hogy bejut a parlamentbe, derül ki a Focus ügynökség legfrissebb felméréséből. A Szövetség 4%-a kevés a bejutáshoz, ahogy a Mikuláš Dzurindával szövetkező Híd és a Simon Zsolt vezette Magyar Fórum két százalékon aluli teljesítménye is. Mindeközben a Smer (18,1%), a Hlas (16%), a PS (14,3%) és a Republika (8,7%) „hátradőlhet“.

Az ukránok 78 százaléka Oroszország minden állampolgárát felelősnek tartja Ukrajna megtámadásáért. Ez az Ukrán Győzelem Nemzetközi Központjának szociológiai felmérésének eredményeiből derül ki.

Tartós és stabil a Fidesz támogatottsága a nyári szünet idején is, derült ki az Idea Intézet június 28. és július 19. között végzett felméréséből.
A Smer és a Hlas kritizálja Orbán Viktor kijelentését, aki Szlovákiáról, mint „elszakított országrészről” beszélt. A külügyminisztérium ma bekérette a magyar nagykövetet Orbán kijelentése miatt.
Boris Kollár pártja gyengült az Ipsos felmérésében, miután kiderült, hogy a házelnök évekkel ezelőtt megverte partnerét. Csökkent az SaS támogatottsága is, Andrej Danko viszont több releváns kutatás szerint is folyamatosan erősödik.