A legfrissebbek a következő témából: Orbán Viktor, Románia, Tusványos
Andrej Danko kritizálta Orbán Viktor „elszakított területekről” szóló kijelentését. Danko korábban nem titkolta, hogy rajong Orbánért, most azonban azt állítja, hogy Orbán nem egy bálvány, aki csak jót csinál. A magyarokért azonban sokat tesz – mondta Dankoa a TA3 vitaműsorában.
Vádat emeltek a KESMA tulajdonában lévő Bihari napló főszerkesztője ellen, Kristály Lehelnek gondatlanságból elkövetett emberölés és gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt kell bíróság elé állnia, mert két év ezelőtt egy szabálytalan előzés közben frontálisan összeütközött a szembejövő autóval, aminek meghalt a 38 éves vezetője és hatéves gyermeke. (444)
Ez a háború már nem Ukrajna háborúja, mondta a magyar miniszterelnök reggel a Kossuth Rádióban. Persze ők szenvedik el, de Ukrajna szuverenitása gyakorlatilag megszűnt, az ukránok ereje elfogyott, és az országukat csak a nyugati pénzek tartják életben a magyar kormányfő szerint.

Szlovákia nehezebb eset, mint Románia, mondta Orbán Viktor péntek reggeli interjújában a Kossuth Rádióban. Szlovákiában ugyanis választás lesz rövidesen, és van egy kérdés, amiben nincs egyetértés: ez az utódállam kérdése, mondta a magyar miniszterelnök.

Ódor Lajos miniszterelnök elfogadhatatlannak minősítette Orbán Viktor kijelentését – a magyar kormányfő „elszakított országrész“-nek nevezte Szlovákiát tusványosi beszédében. „Szlovákia területi integritásának bárminemű megkérdőjelezése elfogadhatatlan. Nincs az ilyesmi hasznára a bilaterális kapcsolatoknak, és nem segít a szlovákiai magyar kisebbségen sem“ – fogalmazott Ódor.
A Híd elutasít minden olyan kijelentést, ami feszültséget és gyűlöletet kel a magyarok és a szlovákok között. Elhatárolódnak Orbán Viktor Tusványoson tett kijelentéseitől – közölte Sólymos László, a párt elnöke.