A legfrissebbek a következő témából: Belarusz, Wagner-lázadás/Jevgenyij Prigozsin

A Wagner-csoport vezetője, Jevgenyij Prigozsin szerint egyelőre nem tervezik új zsoldosok toborzását. Ugyanakkor hozzátette, hogy ha Oroszországnak meg kell erősítenie az érdekei védelmét, „a Wagner biztosan toboroz új tagokat”.
Lengyelország szerint több mint száz Wagner-zsoldos közelítette meg a lengyel-belarusz határt. Ez egy lépés egy újabb hibrid támadás felé a lengyel területen, mondta Mateusz Morawiecki miniszterelnök.
Az Európai Unió megtiltotta a harci felszerelések és repülőgép-alkatrészek Belaruszba való exportálását. A spanyol elnökség szerint a kiterjesztett szankciók a válasz arra, hogy Belarusz részt vesz az Ukrajna elleni háborúban. (guardian)
Mindenkinek feltűnt Putyin gyengesége. Prigozsin megmutatta, hogy a vénembert már leírták, mondja Dmitrij Gudkov orosz ellenzéki politikus. Az orosz elnök végül elsimította a konfliktust, de sok embert megalázott közben, a lázadókat nem büntette meg. Putyin rendszerén megjelentek a repedések, teszi hozzá a bulgáriai száműzetésben élő politikus.

Vlagyimir Putyin szerint megbukott az orosz erők Ukrajnából való kiszorítására június elején indított ukrán ellentámadás. Az orosz elnök erről belarusz kollégájával, Aljakszandr Lukasenkával Szentpéterváron folytatott megbeszélése során beszélt.

A Wagner-csoport lázadása azt bizonyítja, hogy a hatalom közel sem annyira központosított Oroszországban, mint azt sokan hiszik. Miközben a nyugati szakértők továbbra is modern államként tekintenek Oroszországra, kiderült, hogy Vlagyimir Putyin elnök egy gengsztercsalád főnöke, de nem mindenkié – mondja Dina Hapajeva professzor.