A legfrissebbek a következő témából: Hlas
Az SNS listáján induló, Tomáš Taraba körül csoportosuló parlamenti képviselők rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményeznék, az ülésen, amelynek összehívását a Hlas is hajlandó támogatni, a jelzáloghitelekről akarnak tárgyalni.
Négy párt szinte biztos lehet benne, hogy bejut a parlamentbe, derül ki a Focus ügynökség legfrissebb felméréséből. A Szövetség 4%-a kevés a bejutáshoz, ahogy a Mikuláš Dzurindával szövetkező Híd és a Simon Zsolt vezette Magyar Fórum két százalékon aluli teljesítménye is. Mindeközben a Smer (18,1%), a Hlas (16%), a PS (14,3%) és a Republika (8,7%) „hátradőlhet“.

A Hlas a leginkább elfogadható koalíciós partner a következő kormányban a választók szerint, a megkérdezettek 41 százaléka jelölte meg Pellegrini pártját, ez derült ki az Ipsos felméréséből, amelyet a Denník N-nek készített el. A Hlas szavazói számára a Smer elfogadhatóbb partner, mint a Progresszív Szlovákia.
A Smer és a Hlas kritizálja Orbán Viktor kijelentését, aki Szlovákiáról, mint „elszakított országrészről” beszélt. A külügyminisztérium ma bekérette a magyar nagykövetet Orbán kijelentése miatt.
Zuzana Čaputová államfő és Daniel Lipšic különleges ügyész cáfolták, hogy az utóbbi időben találkoztak volna, ahogy azt a Hlas állítja. „A Hlas párt tagjai találgatnak, az államfő semmilyen módon nem kommunikált, és nem találkozott személyesen Daniel Lipšic különleges ügyésszel” – közölte Jozef Matej, az elnöki hivatal kommunikációs igazgatója.
A Hlas támogatja a medvepopuláció regulációjáról szóló rendkívüli parlamenti ülés összehívását, amit Filip Kuffa független képviselő kezdeményezett. (tasr)