A legfrissebbek a következő témából: Energiaválság, ZMOS
A német gáztárolók csaknem 85%-ban megteltek, Németországnak az orosz szállítások nélkül is sikerült feltöltenie őket. A német felügyeleti szerv ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a tavalyi év után ismét takarékos fogyasztásra lesz szükség a télen. (čtk)
Csehország az idei első fél évben nem hozott be Oroszországból földgázt – jelentette ki Jozef Síkela, cseh ipari és kereskedelmi miniszter. A Csehországban felhasznált földgáz az idei első hat hónapban Németországon keresztül érkezett az országba.
Érthető a kormánytól a felelősségteljes hozzáállás, de az önkormányzatok nincsenek jó helyzetben, számítottunk az energiaár-kompenzációra – mondta a Napunknak Győrfi Erika. „Úgy igaz, hogy csak onnan lehet adni, ahol van, de ez nemcsak a kormányra, hanem ránk, önkormányzatokra is igaz. Mi is csak akkor tudjuk finanszírozni az intézményeinket, ha van miből” – tette hozzá Tornalja polgármestere.

Zuzana Čaputová köztársasági elnök megerősítette, hogy felkérte Ódor Lajos miniszterelnököt, hogy találkozzon az önkormányzatok képviselőivel. Azok 108 millió euró kifizetését követelik a kormánytól, állításuk szerint a pénzt még Eduard Heger kormánya ígérte meg nekik.
Zuzana Čaputová kedden fogadja a ZMOS és az SK8 képviselőit, akik a megnövekedett energiaárak 108 millió eurós kompenzációját szeretnék elérni. A kabinet korábban azt közölte, erre nincs elég pénz, mert a parlament más, nem tervezett kiadásokat hagyott jóvá.
Július 12-én, pénteken 9 órára hívta össze Boris Kollár házelnök a parlament rendkívüli ülését, amelyet a Smer és a Tomáš Taraba körül csoportosuló képviselők kezdeményeztek.