A legfrissebbek a következő témából: Komáromi járás, Naszvad, Turizmus
Korlátozhatják a hozzáférést a Trevi-kúthoz, a római városháza így reagált azokra az incidensekre, amelyek során turisták felmásztak a szoborra, valamint a vízbe ugráltak. „A biztonsági őrök által kiszabott pénzbírságok vagy a józan ész használatára való felhívás már nem elég“ – mondta Alessandro Onorato városi képviselő. (ansa)
A szlovák külügyminisztérium közlése szerint a görög Rodosz szigetén elrendelt szükségállapot adminisztratív intézkedés, amely nem érinti a civileket és a turistákat, ahogy a szigetre való belépést sem. A tárca ugyanakkor fokozott óvatosságra inti a Rodoszra utazókat.
Gyakrabban fognak járni a vonatok a Tátrában a nyári időszakban. Július 29-től szeptember 17-ig óránként fog járni a vonat Tátralomnic és Studený Potok megállóhely között, az útszakaszon eddig kétóránként közlekedett vonat. (tasr)
Menekülnek a turisták az erdőtűz sújtotta Rodosz szigetéről. A turizmusért felelős görög miniszter szerint a helyzet nem kritikus, a nemzetközi repülőtér üzemel. Tájékoztatása szerint az erdőtűz a sziget 10-20%-át érinti.
„Belépődíjat“ fognak szedni a turistáktól jövő évtől Balin. A tízdolláros összeget főként környezetvédelemre és a helyi kultúra fejlesztésre kívánják fordítani.

„Nem a politikai harc a fontos, hanem az elődeink iránti tisztelet” – mondja Nagy Zsuzsanna a borsi Rákóczi-kastély felújításáról. A kastély szakmai igazgatója szerint ez jó példa arra, hogyan lehet térségeket fejleszteni összefogással. „Valamikor az összefogás az erősebb, valamikor a félelem. Van feszültség, de ezt kommunikációval meg lehet oldani” – teszi hozzá.