A legfrissebbek a következő témából: Mária Kolíková
Ivan Šimko belügyminiszter kijelentése a rendőrségről hiba volt, vélte Mária Kolíková (SaS) a TA3 vitaműsorában. A korábbi igazságügyi miniszter ugyanakkor nem gondolja azt, hogy Čaputoá államfőnek ezért vissza kellene hívnia Šimkót.
Mária Kolíková (SaS) úgy látja, hogy a 363-as paragrafusról szóló döntés azt üzeni a politikusoknak, hogy ha más szöveget akarnak, akkor változtassák meg az alkotmányt és a szóban forgó jogszabályt. Véleménye szerint ezt minél hamarabb meg kellene tenniük.
Mária Kolíková (SaS) szerint a bűnüldöző szerveknek meg kellene vizsgálniuk Robert Fico kijelentéseit az előrehozott választás esetleges manipulálásáról. A képviselő szerint a Smer elnöke valótlanságok állításával igyekszik félelmet kelteni az emberekben, hogy így nyerje meg a parlamenti választást.
Richard Sulíknak két kihívója is lesz az SaS szombati kongresszusán. A pártelnökségért bejelentkezett Peter Pacek, a párt ellenőrző bizottságának elnöke, illetve Vladimír Poruban trencséni párttag, aki nem tölt be semmilyen párttisztséget.
Nem jelent problémát, hogy a MiG-29-eseket a parlament jóváhagyása nélkül adta Ukrajnának a kormány, mivel létezik egy 20 éves precedens – mondta Mária Kolíková (SaS) a TA3 vitaműsorában. A parlament nem döntött az F-16-osok, vagy helikopterek vásárlásáról sem az előző kormányok alatt, mondta.
Mária Kolíková (SaS) kritizálja, hogy a parlament nem fogadta el a csődeljárásról szóló törvény módosítását, melynek célja az volt, hogy keresztbe tegyen a maffia praktikáinak.