A legfrissebbek a következő témából: Belgium, Légi közlekedés, Légitársaságok, Ryanair, Sztrájk
Három ember meghalt, amikor vasárnap egy kisrepülőgép hangárnak ütközött, majd lezuhant Dél-Kalifornia egy repülőterén. A szövetségi légügyi hivatal közlése szerint az egymotoros gépet vezető pilóta és két utasa az áldozat.
A Ryanair pilótáinak sztrájkja miatt közel száz járatot kellett törölni Belgiumban a hétvége során. A sztrájk 17 ezer utast érint.
A hollywoodi színészek sztrájkja miatt elhalasztják a szeptember 18-ra tervezett 75. Emmy-díjátadót, közölte a Variety a szervezők tájékoztatása alapján.
A terrorfenyegetéseket elemző belga központ (OCAM) jelentése szerint tavaly mintegy 700 szélsőségest és potenciális terroristát tartottak kiemelt megfigyelés alatt Belgiumban – tájékoztatott a La Libre Belgique című belga napilap.
Ismét sztrájkot hirdettek a Ryanair brüsszeli pilótái a hétvégére, emiatt a charleroi-i repülőtéren több járatot is törölni fognak. A sztrájk nem érinti a Magyarországról induló vagy a Magyarországra érkező járatokat.
Csaknem négyszeresével nőtt a Ryanair légitársaság profitja az idei második negyedévben, ugyanakkor a cég rontotta utasszám-növekedési előrejelzését a Boeing szállítási késései miatt.