A legfrissebbek a következő témából: Medvetámadás, Szlovákia
Szlovákia megkapja első légtérellenőrző radarját a német hadseregtől. Berlin bejelentette, hogy a rendszer úton van, és kedden érkezik Nyitrára.
Az állami Konštrukta Defence kedden két Zuzana 2 önjáró löveget ad át Ukrajnának. A két harci eszköz része annak a 16 önjáró lövegből álló szállítmánynak, amelynek legyártását közösen finanszírozza Dánia, Norvégia és Németország.
A szakszervezetek felszólították a politikusokat, hogy szüntessék meg a rendkívüli állapotot Szlovákiában, mely még mindig tart a pandémia és az ukrán menekülthullám miatt. Arra figyelmeztetnek, hogy emiatt sérülnek az alkalmazottak jogai. (tasr)
A pozsonyi főrévi kórház sürgősségi betegfelvételén évente körülbelül 55 ezer pácienst látnak el. Sokaknak semmi keresnivalójuk itt, ám Július Hodosy főorvos szerint nem mindig egyszerű az esetek megítélése. A sürgősségi betegfelvétellel visszaélő emberek hivatalos számát az állam nem ismeri, ugyanis nem készít statisztikát.
Legkevesebb 900 olyan munkahely van a szlovák rendőrségnél, amelyet civil alkalmazottak is betölthetnének, állítja a pénzügyminisztérium Értéket a Pénzért Osztálya (ÚHP), amely szerint ezzel a lépéssel az állam pénzt spórolhatna.
Szombaton túlnyomórészt felhős lesz az égbolt országszerte, csapadék főként a keleti országrészben várható, ahol első fokú viharriasztás lesz érvényben 11 és 20 óra között Kassa és Eperjes megyében, valamint a Breznóbányai és a Nagyrőcei járásban. A hőmérséklet 26 és 31 fok között alakul. (shmú)