A legfrissebbek a következő témából: Egészség, Életmód, Közlekedés
Augusztus 4-én, pénteken megnyitják a gyalogosok előtt a felújított Lánchidat, jelentette be Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere.
A pozsonyi főrévi kórház sürgősségi betegfelvételén évente körülbelül 55 ezer pácienst látnak el. Sokaknak semmi keresnivalójuk itt, ám Július Hodosy főorvos szerint nem mindig egyszerű az esetek megítélése. A sürgősségi betegfelvétellel visszaélő emberek hivatalos számát az állam nem ismeri, ugyanis nem készít statisztikát.
Átadták a másodosztályú 507-es út felújított szakaszát a dunaszerdahelyi járásbeli Vízkelet és Galánta között. A szombati ünnepélyes átadón jelen volt Jozef Viskupič megyeelnök, Berényi József alelnök és Kubík Roland polgármester is.
Torlódik a forgalom az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalának több szakaszán. A 68-as kilométernél, Tata térségében új terelést alakítanak ki, a torlódás már meghaladta a húsz kilométert.
Baleset történt Pozsonyban a Sitina alagútban Ligetfalu (Petržalka) városrész felé, három autó ütközött össze. A bal sávot lezárták, az autósoknak nagyjából 20 perces várakozási idővel kell számolniuk.

Számomra a jó terasz az olyan, ahol szívesen töltöm az időmet, ahol nem érzem úgy, hogy bármi korlátozna, mondja Jana Bielková tájkertész. Már a munkanap vége előtt a teraszon jár az eszem. Elképzelem, ahogy felteszem a lábam, iszom egy jó kávét, eszem valami finomat, vagy csak élvezem a csendet, teszi hozzá a szakember, aki nyolc tanácsot adott, hogyan alakítsuk ki a ház melletti teraszt.