A legfrissebbek a következő témából: Ferenc pápa
A háború mindent elpusztít, a gabonát is – hangoztatta Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap mondott beszédében, mellyel Oroszországtól a gabonaszállítás helyreállítását szorgalmazta a Fekete-tengeren keresztül.
Ferenc pápa szeptember 22-én és 23-án Marseille-ben tesz látogatást, ahol részt vesz a földközi-tengeri országok ökumenikus és vallásközi találkozóján, jelentették be szombaton a Vatikánban.
Huszonegy új tagja lesz a katolikus egyházat vezető bíborosi testületnek, az új bíborosokat a szeptember 30-i konzisztóriumon nevezik ki – jelentette be Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap délben elmondott beszédében, név szerint felsorolva az új tagokat.
Matteo Zuppi bíboros, Ferenc pápa ukrajnai rendezésért felelős megbízottja megoldást keres arra, miként térhetnének haza az Oroszországba hurcolt ukrán gyerekek.
Kirill pátriárka Moszkvában fogadta Matteo Zuppi bíborost, Ferenc pápa ukrajnai rendezésért felelős megbízottját. A bolognai érsek, aki egyben az olasz püspöki kar elnöke is, három hete Kijevben járt.
Megérkezett Moszkvába Matteo Zuppi, Ferenc pápa békemissziójának vezetője. A bíboros érkezését a Kreml is megerősítette.