A legfrissebbek a következő témából: Emmanuel Macron, Franciaország, Németország
Szlovákia megkapja első légtérellenőrző radarját a német hadseregtől. Berlin bejelentette, hogy a rendszer úton van, és kedden érkezik Nyitrára.
A Nigerben a múlt héten puccsot végrehajtó katonai tanács szerint a megbuktatott kormány jóváhagyta, hogy Franciaország katonailag beavatkozzon az országban. Amadou Abdramane ezredes, az államcsíny egyik kitervelője erről a niamey-i állami televízióban beszélt.
Az Európai Unió után Franciaország is felfüggesztette a nyugat-afrikai országnak nyújtott költségvetési támogatását. Ezt a francia külügyminisztérium jelentette be, miután szombat este a nemzetbiztonsági és védelmi tanács Emmanuel Macron államfő elnökletével megvitatta a nigeri helyzetet.
A francia elnökök közül elsőként látogatott Srí Lankára Emmanuel Macron, ahol biztosította partnerét arról, hogy Párizs támogatja a szigetország hatóságait a gazdasági válságból való kilábalásban, közölte szombaton Srí Lanka elnökének titkársága.
Ferenc pápa szeptember 22-én és 23-án Marseille-ben tesz látogatást, ahol részt vesz a földközi-tengeri országok ökumenikus és vallásközi találkozóján, jelentették be szombaton a Vatikánban.
Németország aggódik, hogy a kínai diákok kémek lehetnek, ezért a bajorországi Friedrich-Alexander Egyetem kizárta a beiratkozásból a kizárólag a Kínai Ösztöndíj Tanács által finanszírozott hallgatókat.