A legfrissebbek a következő témából: Boris Kollár, Demokrati, Nők elleni erőszak
Négy párt szinte biztos lehet benne, hogy bejut a parlamentbe, derül ki a Focus ügynökség legfrissebb felméréséből. A Szövetség 4%-a kevés a bejutáshoz, ahogy a Mikuláš Dzurindával szövetkező Híd és a Simon Zsolt vezette Magyar Fórum két százalékon aluli teljesítménye is. Mindeközben a Smer (18,1%), a Hlas (16%), a PS (14,3%) és a Republika (8,7%) „hátradőlhet“.
A Demokrati független parlamenti képviselői készek rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezni a gyermekorvosok ügyében. Andrea Letanovská, a párt listavezetője elmondta, azonnal nekilátnak a szükséges számú aláírás összegyűjtésének, amint konkrét megoldási javaslatot kapnak.
Szlovákia nem Magyarország elszakított országrésze, sokkal inkább Orbán szakadt el a valóságtól – reagált a magyar miniszterelnök tusványosi beszédére a Demokrati.
Zuzana Čaputová is felajánlotta segítségét a Rodoszon rekedt turistáknak. „Az Elnöki Hivatal a kialakult helyzet miatt kapcsolatban áll a külügyminisztériummal és a görögországi szlovák nagykövetséggel” – közölte Jozef Matej, a hivatal kommunikációs osztályának vezetője. Boris Kollár házelnök az ügyben szintén kapcsolatba lépett Miroslav Wlachovský külügyminiszterrel.
Július 12-én, pénteken 9 órára hívta össze Boris Kollár házelnök a parlament rendkívüli ülését, amelyet a Smer és a Tomáš Taraba körül csoportosuló képviselők kezdeményeztek.
Boris Kollár az Aktuality szerint a nyaralását egy olyan luxusvillában töltötte Capri szigetén, mely Radomír Bžán ügyvéd tulajdonában van, aki arról a 17 milliós honoráriumról ismert, melyet egyetlen ügyért kapott, amiben az államot képviselte. (aktuality)