A legfrissebbek a következő témából: Olaszország, Űrkutatás, Űrutazás
Felvenné a veszélyeztetett világörökségi helyszínek közé Velencét az UNESCO a túl sok turista és az általános felmelegedés miatt.
Ítéletidő sújtott le Dél-Tirolra, és a vihar óriási károkat okozott; a megduzzadt patakok hidakat is elsodortak – közölték a helyi hatóságok.
Megszökött egy cirkuszi elefánt, akit menekülése közben Olaszország Kalábria régiójában kaptak lencsevégre az út szélén. Az elefánt egy szupermarket irányába tartott, de a BBC helyi beszámolók alapján azt közölte, hogy az állat kalandozása hamar véget ért, és már vissza is szállították a helyére. (bbc)
Korlátozhatják a hozzáférést a Trevi-kúthoz, a római városháza így reagált azokra az incidensekre, amelyek során turisták felmásztak a szoborra, valamint a vízbe ugráltak. „A biztonsági őrök által kiszabott pénzbírságok vagy a józan ész használatára való felhívás már nem elég“ – mondta Alessandro Onorato városi képviselő. (ansa)
Két nap alatt több mint 31 ezer hektár mediterrán növényzet égett le Olaszország déli részén a Legambiente környezetvédelmi szervezet pénteken közölt adatai szerint, Puglia tartományban még mindig nem sikerült teljesen eloltani a lángokat.
Nem messze az olasz partoktól bukkantak rá egy több mint kétezer éves ókori római teherhajó roncsaira. A roncs nagyjából 160 méteres mélységben fekszik, a fedélzetén több száz sértetlen cserépedényt találtak. A roncsra Civitavecchia kikötőváros közelében találtak rá. (reuters, tasr)