A legfrissebbek a következő témából: Jaroslav Naď, NAKA, Zuzana Čaputová
Drogbandára csapott le a NAKA Kysuca községben, a Mrak, azaz Felhő fedővenű akció keretében három személyt kábítószerrel kapcsolatos bűncselekménnyel vádolnak. Amennyiben bűnösnek bizonyulnak, 10-15 év börtönbüntetésre számíthatnak.
A NAKA volt igazgatója, Branislav Zurian tanúként azt vallotta a bíróságon, hogy nem tud semmit a Kováčik ügyében tárgyalt eseményekről. „2016-ban történt, mikor még nem voltam a NAKA-nál”- mondta, de hozzátette, hogy Ján Kaľavský beszélt neki arról, hogy a rendőrök manipulálnak bizonyos ügyeket.
Zuzana Čaputová államfő felszólította a külföldön élő szlovák állampolgárokat, hogy ne feledkezzenek a levélszavazás kérvényezésének határidejéről, amire augusztus 9-ig van lehetőség. Čaputová szerint kár lenne, ha emiatt veszne el a szavazatuk.
A NAKA rendőrei elleni nyomozás a végéhez közeledik, Ján Čurilla és kollégái időpontot kaptak az ügyirat áttanulmányozására, ami általában az utolsó lépés a nyomozás lezárása és a vádemelési indítványról szóló döntés meghozatala előtt.
Zuzana Čaputová is felajánlotta segítségét a Rodoszon rekedt turistáknak. „Az Elnöki Hivatal a kialakult helyzet miatt kapcsolatban áll a külügyminisztériummal és a görögországi szlovák nagykövetséggel” – közölte Jozef Matej, a hivatal kommunikációs osztályának vezetője. Boris Kollár házelnök az ügyben szintén kapcsolatba lépett Miroslav Wlachovský külügyminiszterrel.

Emlékeznünk kell a tiszteletre, a tisztességre és a hozzánk közel állók iránt érzett szeretetre – írta Zuzana Čaputová államfő a pozsonyi Pride alkalmából a közösségi hálón.