A legfrissebbek a következő témából: Bodrogköz, Királyhelmec, Magyar iskolák
Ha a minisztérium úgy döntene, hogy bezárja szülészetünket, a kórház udvarán akkor is minimum három olyan kismama fog megállni, akinél megindult a szülés, nekünk pedig el kell látni őket – mondta a Napunknak Hencel Klára, a királyhelmeci kórház igazgatója, azzal, hogy egy idő után a régió lakossága megszokná, hogy máshol kell szülniük, de például a marginalizált közösség tagjait nagyon nehéz edukálni ilyen téren.

Kórházreformra szükség van, de csak akkor kellene elindítani, ha már megfelelő állapotba került a kórházakon kívüli egészségügyi ellátás – mondta a Napunkak Hencel Klára, a királyhelmeci kórház igazgatója. Ha elegendő orvos lesz a rendszerben, akik el tudják látni a betegeket a rendelőikben, és ha elegendő számú mentőnk lesz – tette hozzá.
„Ha megfigyelik, Gyimesi Gyuri nem keleten, hanem inkább nyugaton kampányol, ahol lehet, hogy még nem ismerik. Itt, ahol ismerik, lehet, hogy sok mindenkinek egyértelmű, hogy milyen ember” – mondta a Napunknak Petrikán Péter, aki korábban Gyimesi felettese volt a nagykaposi városházán.

Gyimesi Györgyöt kedves fiatalemberként írják le lakhelyén, Csicseren, de a helyiek elmondják azt is, hogy túl sokat nem lehet tudni róla, nincs ugyanis túl közvetlen viszonyban a helyiekkel. Többen is arra panaszkodnak, hogy nem áll szóba velük, és túlságosan távolságtartó.

„Nem a politikai harc a fontos, hanem az elődeink iránti tisztelet” – mondja Nagy Zsuzsanna a borsi Rákóczi-kastély felújításáról. A kastély szakmai igazgatója szerint ez jó példa arra, hogyan lehet térségeket fejleszteni összefogással. „Valamikor az összefogás az erősebb, valamikor a félelem. Van feszültség, de ezt kommunikációval meg lehet oldani” – teszi hozzá.
Nem volt mentes a politikai feszültségtől a borsi Rákóczi-kastély felújítása, amelyre rányomta a bélyegét a szlovákiai műemlékekre fordított magyar állami források körüli vita. A felújítást irányító szervezet vezetője kulturális revízióként tekint Borsira, miközben a kastély a Kassa megyei turizmus egyik központjává nőheti ki magát.