A legfrissebbek a következő témából: Ódor Lajos, OĽaNO
Nem változnak a szavazólapok, az OĽaNO a priatelia választási koalíció listájának 145. helyén marad Dušan Velič neve annak ellenére, hogy a volt államtitkár közlekedési balesetben hétfőn életét vesztette. A belügyminisztérium közlése szerint az információt a tárca honlapján és a szavazóhelyiségekben is fel fogják tüntetni.
Az állami Konštrukta Defence kedden két Zuzana 2 önjáró löveget ad át Ukrajnának. A két harci eszköz része annak a 16 önjáró lövegből álló szállítmánynak, amelynek legyártását közösen finanszírozza Dánia, Norvégia és Németország.
Az OĽaNO az állítja, hogy az esetleges parlamentbe jutás esetén nem lép koalícióra olyan párttal, amely nem támogatja Igor Matovič pártelnök javaslatát, miszerint a választáson résztvevő állampolgároknak 500 eurós juttatásban kellene részesülniük. Matovič javasaltát a parlament nem szavazta meg. Az OĽaNO Bártfán kezdte meg a kampányát.
Négy párt szinte biztos lehet benne, hogy bejut a parlamentbe, derül ki a Focus ügynökség legfrissebb felméréséből. A Szövetség 4%-a kevés a bejutáshoz, ahogy a Mikuláš Dzurindával szövetkező Híd és a Simon Zsolt vezette Magyar Fórum két százalékon aluli teljesítménye is. Mindeközben a Smer (18,1%), a Hlas (16%), a PS (14,3%) és a Republika (8,7%) „hátradőlhet“.

Görögországba utazott a szlovákiai tűzoltók második csoportja, akik leváltják a Rodosz szigetén dolgozó 30 szlovákiai tűzoltót, akik eddig segítettek az oltásban, és ma este térnek haza. Erről Ódor Lajos kormányfő, ügyvivő belügyminiszter informált, aki kiemelte a tűzoltók bátorságát.

Ódor Lajos miniszterelnök elfogadhatatlannak minősítette Orbán Viktor kijelentését – a magyar kormányfő „elszakított országrész“-nek nevezte Szlovákiát tusványosi beszédében. „Szlovákia területi integritásának bárminemű megkérdőjelezése elfogadhatatlan. Nincs az ilyesmi hasznára a bilaterális kapcsolatoknak, és nem segít a szlovákiai magyar kisebbségen sem“ – fogalmazott Ódor.