A legfrissebbek a következő témából: Kisebbségek, Kultúra, Pozsony, Sorozat, Szlovákiai magyar
Szalagkorlátnak ütközött egy kamion ittas sofőrje a D1-es autópályán, a Pozsony és Nagyszombat közti szakaszon forgalomkorlátozással kell számolniuk az autósoknak. A 38 éves sofőr szervezetében több mint egy ezrelék alkoholt mutattak ki, a férfi eltiltás ellenére vezetett. (tasr)

Ismét látogatócsúcsot döntött Magyarország legnagyobb összművészeti fesztiválja. Idén 148 000 ember látogatott el a tíz nap alatt a Művészetek Völgyébe, a második szombaton pedig a fesztivál történetében másodszor kerülhetett ki a teltház tábla.
A pozsonyi főrévi kórház sürgősségi betegfelvételén évente körülbelül 55 ezer pácienst látnak el. Sokaknak semmi keresnivalójuk itt, ám Július Hodosy főorvos szerint nem mindig egyszerű az esetek megítélése. A sürgősségi betegfelvétellel visszaélő emberek hivatalos számát az állam nem ismeri, ugyanis nem készít statisztikát.
Késsel támadt rá egy 28 éves grúz állampolgár egy férfire egy pozsonyi étteremben péntek este, a sértett egy zárt körű eseményről próbálta meg eltávolítani a támadót. A rendőrség őrizetbe vette a támadót, aki agresszíven viselkedett, miközben a zártkörű eseményre próbált bejutni.
Korlátozhatják a hozzáférést a Trevi-kúthoz, a római városháza így reagált azokra az incidensekre, amelyek során turisták felmásztak a szoborra, valamint a vízbe ugráltak. „A biztonsági őrök által kiszabott pénzbírságok vagy a józan ész használatára való felhívás már nem elég“ – mondta Alessandro Onorato városi képviselő. (ansa)
Egy pénteki pozsonyi közlekedési baleset szemtanúit keresi a rendőrség. A hatóságok közlése szerint egy Hyundai típusú gépjármű a Bajkalskán haladt a Prievozská felé, miközben a Bajkalská – Trnavská kereszteződésében, ahol fényjelzés irányítja a forgalmat, egyelőre ismeretlen okból belehajtott egy Citroën típusú járműbe. A baleset nagyjából 13:50-kor történt.