A legfrissebbek a következő témából: Demokrati, Eduard Heger, Hlas-SD, Ódor-kabinet, Peter Pellegrini
Az SNS listáján induló, Tomáš Taraba körül csoportosuló parlamenti képviselők rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményeznék, az ülésen, amelynek összehívását a Hlas is hajlandó támogatni, a jelzáloghitelekről akarnak tárgyalni.
Négy párt szinte biztos lehet benne, hogy bejut a parlamentbe, derül ki a Focus ügynökség legfrissebb felméréséből. A Szövetség 4%-a kevés a bejutáshoz, ahogy a Mikuláš Dzurindával szövetkező Híd és a Simon Zsolt vezette Magyar Fórum két százalékon aluli teljesítménye is. Mindeközben a Smer (18,1%), a Hlas (16%), a PS (14,3%) és a Republika (8,7%) „hátradőlhet“.
A Demokrati független parlamenti képviselői készek rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezni a gyermekorvosok ügyében. Andrea Letanovská, a párt listavezetője elmondta, azonnal nekilátnak a szükséges számú aláírás összegyűjtésének, amint konkrét megoldási javaslatot kapnak.
Ódor Lajos kormányfő átvizsgáltatja a Nemzeti Autópálya Társaság (NDS) és a SkyToll nevű cég közötti szerződést. Ódor azt tervezi, hogy találkozik Pavol Lančarič közlekedési miniszterrel és az NDS képviselőivel. Részletesebb tájékoztatást a találkozó után ígért. (tasr)

A Hlas a leginkább elfogadható koalíciós partner a következő kormányban a választók szerint, a megkérdezettek 41 százaléka jelölte meg Pellegrini pártját, ez derült ki az Ipsos felméréséből, amelyet a Denník N-nek készített el. A Hlas szavazói számára a Smer elfogadhatóbb partner, mint a Progresszív Szlovákia.
Szlovákia nem Magyarország elszakított országrésze, sokkal inkább Orbán szakadt el a valóságtól – reagált a magyar miniszterelnök tusványosi beszédére a Demokrati.