A legfrissebbek a következő témából: Ódor Lajos, Sme rodina
Az állami Konštrukta Defence kedden két Zuzana 2 önjáró löveget ad át Ukrajnának. A két harci eszköz része annak a 16 önjáró lövegből álló szállítmánynak, amelynek legyártását közösen finanszírozza Dánia, Norvégia és Németország.
Négy párt szinte biztos lehet benne, hogy bejut a parlamentbe, derül ki a Focus ügynökség legfrissebb felméréséből. A Szövetség 4%-a kevés a bejutáshoz, ahogy a Mikuláš Dzurindával szövetkező Híd és a Simon Zsolt vezette Magyar Fórum két százalékon aluli teljesítménye is. Mindeközben a Smer (18,1%), a Hlas (16%), a PS (14,3%) és a Republika (8,7%) „hátradőlhet“.

Görögországba utazott a szlovákiai tűzoltók második csoportja, akik leváltják a Rodosz szigetén dolgozó 30 szlovákiai tűzoltót, akik eddig segítettek az oltásban, és ma este térnek haza. Erről Ódor Lajos kormányfő, ügyvivő belügyminiszter informált, aki kiemelte a tűzoltók bátorságát.

Ódor Lajos miniszterelnök elfogadhatatlannak minősítette Orbán Viktor kijelentését – a magyar kormányfő „elszakított országrész“-nek nevezte Szlovákiát tusványosi beszédében. „Szlovákia területi integritásának bárminemű megkérdőjelezése elfogadhatatlan. Nincs az ilyesmi hasznára a bilaterális kapcsolatoknak, és nem segít a szlovákiai magyar kisebbségen sem“ – fogalmazott Ódor.
Ódor Lajos kormányfő pénteken találkozik az orvosokkal, a sürgősségi ellátókról és a gyermekorvosokról fognak tárgyalni. Ódor találkozik Peter Visolajskýval az orvosok szakszervezetének vezetőjével és Elena Prokopovával a gyermekgyógyászati alapelláttás vezető szakértőjével is.
Ódor Lajos miniszterelnök első alkalommal tett munkalátogatást a belügyminisztériumban. Elmondta, hogy a tárcát átvéve kész biztosítani a minisztérium megfelelő működését. A kormányfő Ivan Šimkótól vette át a tárcát, akinek megbízatását szerdán vonta vissza Zuzana Čaputová.