A legfrissebbek a következő témából: Földrengés, Japán
Kisida Fumio japán miniszterelnök készen áll közvetlenül egyeztetni Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel az észak-koreaiak által elrabolt japánokról – derült ki a miniszterelnök szombati nyilatkozatából.
Az utolsó pillanatban szabadesésbe kezdett és a Hold felszínébe csapódott a japán Ispace űrkutatási vállalat Hakuto-R nevű kereskedelmi holdszondája, a cég illetékesei pénteken elmondták, hogy a baleset szoftverhiba és a leszállás helyének utolsó pillanatban való megváltoztatása miatt következhetett be.
Japán új szankciókat vezetett be pénteken Oroszország ellen, összhangban a világ hét vezető ipari demokráciáját tömörítő G7-csoport múlt hétvégi, hirosimai csúcstalálkozóján tett ígéretével.
A rendőrség a Japán középső részén fekvő Nakanóban letartóztatta a késsel és vadászfegyverrel felszerelkezett ámokfutót, akit négy ember, köztük két rendőr meggyilkolásával gyanúsítanak.
Legkevesebb három ember, köztük két rendőr vesztette életét egy utcai ámokfutásban a Japán középső részén fekvő Nagano városában csütörtökön. Az elkövető elbarikádozta magát egy közeli épületben, jelentette az NHK állami televízió.
Erős, 6,6-os magnitúdójú földrengés történt a közép-amerikai, Panama és Kolumbia határtérségében fekvő Darién régióban helyi idő szerint szerdán este – közölte az amerikai geológiai szolgálat (USGS).