A legfrissebbek a következő témából: Ódor-kabinet, Zuzana Čaputová
Michal Šipoš, az OĽaNO frakcióvezetője védelmébe vette a párt feltételeit, amelyeket az Ódor-kabinetnek szabtak a támogatásért cserébe. Šipoš szerint nem igaz, hogy szándékosan teljesíthetetlennek tűnő feltételeket szabtak volt, például, hogy a miniszterelnök elérje a választópolgároknak szánt 500 eurós támogatás bevezetését, vagy a szülőknek a gyerekek után járó 200 eurós juttatás megtartását. A frakcióvezető szerint az OĽaNO tisztességes feltételeket szabott. (markíza)
Zuzana Čaputová államfő részvéttáviratot küldött India elnökének, Draupadi Murmunak a pénteki vonatbaleset kapcsán, melynek több száz halálos áldozata volt. (tasr)
Ódor Lajos kormányfő ma befejezte a tárgyalásokat a politikai pártok vezetőivel. Azok eredményéről a legközelebbi napokban fog beszámolni – tudatta Peter Majer szóvivő.
Szlovákiát azt fenyegeti, hogy elveszíti az orosz propaganda és dezinformációk elleni harcot – mondta Zuzana Čaputová államfő a Politico portálnak adott interjújában. A választások utáni politikai újrarendeződés szerinte veszélyeztetheti az Ukrajnának nyújtott segítséget is.
A rendőrök és katonák özvegyei a férjük halála után mostantól két évig lesznek jogosultak özvegyi nyugdíjra. Ez a rendőrök és katonák szociális biztonságáról szóló törvény módosításából következik, amelyet az államfő ma írt alá.
A Sme rodina akkor szavaz bizalmat a szakértői kormánynak, ha Ódor Lajos megfelelő programnyilatkozatot mutat be. Boris Kollár pártelnök szerint a döntést nem befolyásolja, hogy az új kormány meneszti-e Michal Aláč SIS-igazgatót. (dennikn)