A legfrissebbek a következő témából: Pfundtner Edit
A jelenlegi választási időszakban két magyar politikus jutott kormánypozícióig: Filip Mónika, oktatási államtitkárként dolgozott 2021 nyaráig, Pfundtner Edit pedig tavaly októberben lett ismét igazságügyi államtitkár. Azonban egyikük sem gondolja úgy jelen pillanatban, hogy visszatérne a politikába.

Nem mindenki ért egyet Gyimesivel, hogy Bukovszkyék kisebbségi törvénye a kukában végezte. Gyimesi György szerdán a Napunknak azt mondta, a kukába kellett dobni a Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos által kidolgozott kisebbségi törvényt, mert „használhatatlannak” bizonyult.
„Látok arra esélyt, hogy az LMBT+-kisebbséghez tartozó személyek bizonyos jogait le tudjuk fektetni” – mondta a Napunknak Pfundtner Edit igazságügyi államtitkár. Úgy látja, megértünk a bejegyzett élettársi kapcsolatra, de most inkább az egészségügyi dokumentációba való betekintésre vagy az örökösödésre van esély.
„Örülök, hogy megalakult a Szövetség” – mondta a Napunknak Pfundtner Edit azzal, hogy sajnálja, a 2020-as választásokra nem sikerült ezt a formációt összehozni. Nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a Szövetség listáján induljon a parlamenti választásokon, „ha úgy fogom érezni, hogy tudok valahogy segíteni, és hozzáadott érték, nem pedig lehúzó erő tudok lenni” – tette hozzá a frissen kinevezett igazságügyi államtitkár.
Rettenetes, megrázó tragédia, felháborító bűncselekmény, kommentálta a pozsonyi lövöldözést Pfundtner Edit korábbi hidas politikus, akit tegnap neveztek ki igazságügyi államtitkárnak. „Azt érzem, hogy a társadalomban rengeteg nyugtalanság, harag és generált feszültség van. Az elsődleges problémák helyett kulturális témákkal és bizonyos csoportok elleni atrocitásokkal próbálják elterelni a figyelmet” – tette hozzá Pfundtner.
A Krími híd ellen intézett támadással Putyin nagyjából ugyanazt érte el, amit az egész értelmetlen háborújával. A Nyugat fokozza Ukrajna támogatását. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerdán arról beszélt Brüsszelben, hogy további légvédelmi rendszereket kell adni Ukrajnának. Az USA már hétfőn döntött erről, de más országok is újabb légvédelmi fegyvereket adnak Kijevnek, írja Renczes Ágoston a legfrissebb Napunk newsfilterben.