A legfrissebbek a következő témából: Vatikán
Megtalálták Néró római császár (37-68) eddig csak leírásokból ismert színházának maradványait a Vatikán közelében egy reneszánsz palota udvarában, jelentették be szerdán egy római sajtótájékoztatón.
Kirill pátriárka Moszkvában fogadta Matteo Zuppi bíborost, Ferenc pápa ukrajnai rendezésért felelős megbízottját. A bolognai érsek, aki egyben az olasz püspöki kar elnöke is, három hete Kijevben járt.
Főként humanitárius kérdésekről tárgyalt szerdán Moszkvában Jurij Usakovval, Vlagyimir Putyin orosz elnök külpolitikai tanácsadójával Matteo Zuppi bíboros, az ukrajnai háború ügyében közvetítő pápai megbízott – közölte Paolo Pezzi moszkvai katolikus érsek a KNA katolikus hírügynökségnek nyilatkozva.
Megérkezett Moszkvába Matteo Zuppi, Ferenc pápa békemissziójának vezetője. A bíboros érkezését a Kreml is megerősítette.
Szerdán és csütörtökön Moszkvában tárgyal az orosz képviselőkkel Matteo Zuppi bíboros, Ferenc pápa békemissziójának vezetője. A bíboros három héttel ezelőtt már Ukrajnában is járt. (press vatican)