A legfrissebbek a következő témából: Izrael, Izraeli-palesztin konfliktus
Ezrek tüntetteka Gázai övezetben a rossz életkörülmények és állandó áramkimaradások miatt a radikális iszlamista Hamász palesztin szervezet uralma ellen.
Az izraeli orvosok 24 órás sztrájkba kezdtek,, miután a Benjámin Netanjahu vezette kormány által benyújtott, és a kneszet által hétfőn elfogadott első igazságügyi változtatások sokak szerint veszélyeztetik a bíróságok függetlenségét.
Izraelben fekete címlapokkal jelentek meg a Jediót Ahronót, a Háárec, az Izrael Hajom és a Kalkaliszt című lapok. Így tiltakoznak az elfogadott igazságügyi reform ellen, amely a bírálói szerint fenyegetést jelent az izraeli demokráciára.
Az izraeli hadsereg lelőtt három palesztint, akik egy autóból tüzet nyitottak a katonákra a ciszjordániai Nábluszban – tájékoztatott az izraeli katonai rádió.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hétfőn este szükséges demokratikus lépésnek nevezte az igazságügyi reform elfogadását, s reményét fejezte ki, hogy kormánykoalíciója dűlőre tud jutni az ellenzékkel november végéig.
Izraelben a parlament elfogadta az igazságügyi reform egyik kulcseleméről szóló törvényjavaslatot. A javaslat a 120 tagú törvényhozásban 64 igen szavazatot kapott, ellenszavazat nem érkezett, mert az ellenzék – tiltakozása jeléül – kivonult a teremből.