A legfrissebbek a következő témából: Ódor-kabinet, Sajó-ügy
Ódor Lajos kormányfő átvizsgáltatja a Nemzeti Autópálya Társaság (NDS) és a SkyToll nevű cég közötti szerződést. Ódor azt tervezi, hogy találkozik Pavol Lančarič közlekedési miniszterrel és az NDS képviselőivel. Részletesebb tájékoztatást a találkozó után ígért. (tasr)
Ódor Lajos miniszterelnök első alkalommal tett munkalátogatást a belügyminisztériumban. Elmondta, hogy a tárcát átvéve kész biztosítani a minisztérium megfelelő működését. A kormányfő Ivan Šimkótól vette át a tárcát, akinek megbízatását szerdán vonta vissza Zuzana Čaputová.

A szennyezett Sajó helyzetének megoldása a környezetvédelmi, gazdasági és pénzügyminisztérium közötti megállapodástól függ majd. Az intézkedések pénzügyi részét az Értéket a Pénzért Osztálynak (Útvar hodnoty za peniaze) is el kell bírálnia – tudatta Tomáš Ferenčák, a környezetvédelmi minisztérium szóvivője.
Jozef Bíreš mezőgazdasági miniszter kizártnak tartja, hogy a törvényes kereteken túlmenően kért volna információkat Šimko ex-belügyminisztertől. A tárca közleményben erősítette meg, hogy a miniszter személyesen is megkérdezte Šimkót a minisztériumát érintő eljárásról.
Ódor Lajos szerint több oka is volt annak, hogy Zuzana Čaputovától Ivan Šimko volt belügyminiszter megbízólevelének visszavonását kérte. Közleménye szerint nem tartja problémának, hogy Jozef Bíreš agrárminiszter magyarázatot kért a tárcáján történt beavatkozás indokoltságáról.
Az OĽaNO felszólította Zuzana Čaputovát, hívja vissza Jozef Bíreš agrárminisztert. Ivan Šimko volt belügyminiszter ma azt állította, Bíreš akart részleteket tudni egy olyan korrupciós ügy nyomozásával kapcsolatban, melyben a minisztériumában dolgozó hivatalnokok is belekeveredtek. (Napunk)