A legfrissebbek a következő témából: Eduard Heger, Samuel Vlčan
Volodimir Zelenszkij a szlovákiai látogatása során találkozott Eduard Heger volt miniszterelnökkel és Jaroslav Naď volt védelmi miniszterrel is. Az ukrán elnök köszönetet mondott nekik az Ukrajna és polgárai javára hozott döntéseikért.

Igor Matovič (OĽaNO) sajnálja, hogy a kisebb demokratikus pártok nem tudtak megegyezni az együttműködésről. Példaként említette a Demokrati pártot, a Modrít, a Hidat és a Magyar Fórumot, amelyek korábban felvetették az egyesülés lehetőségét. Matovič szerint szavazatok veszhetnek el.
Eduard Heger azt mondta a TA3 műsorában, hogy ő személyesen nem tudja elképzelni Igor Matovičot a kormányban. Az OĽaNO vezetője ezzel szemben azt mondta, hogy az ő pártjuk az egyedüli garancia arra, hogy soha nem lépnek koalícióra a Hlasszal.
A Demokrati nem fontolgat elnökcserét. A párt ezt Simon Zsolt, a Magyar Fórum vezetőjének kijelentéseire reagálva közölte. Simon szerint ugyanis a Demokratiban azt mérlegelik, hogy nem Eduard Hegert állítják a listájuk élére.
„Ez egy szemétdomb, csúnya, bűzlik, nem tetszik nekem, jobban örülnék, ha a pati fürdőt örököltem volna meg” – mondja az Izsa melletti szeméttelepről Domin István polgármester (Szövetség). A szeméttelepnek megítélt támogatás volt az utolsó szög a Heger-kormány koporsójában.
Eduard Heger egy ponton belátta, hogy nem tartható a kormánya. A Denník N összeszedte azokat az eseményeket, amelyek a kormány szétesését okozó ügyet érintik: Samuel Vlčan az izsai szeméttelepet bővíteni szeretné és közelebb vinni a Bokrosi szikes természetvédelmi területhez, ami egész Európában ritkaságnak számít.