A legfrissebbek a következő témából: Zene

Ma ünnepli 80. születésnapját Mick Jagger, a Rolling Stones énekese. A rockzene élő legendáját 2003-ban III. Károly akkor még trónvárományosként ütötte lovaggá.

Csaknem tíz év után tér vissza Kapolcsra, a Művészetek Völgyébe a felvidéki Jóvilágvan zenekar. Bokor Rékáék ma lépnek fel a Petőfi Udvarban, 18.30-tól.
Pénteken, július 14-én ad koncertet az endorfin zenekar Rozsnyón, a városháza udvarán 19 órától. A belépés ingyenes. A koncert a Rozsnyói Kulturális Nyár programsorozat keretében valósul meg.
Annak ellenére, hogy évek óta Budapesten él, továbbra is királyhelmecinek tartja magát Palágyi Ildikó. „Rengeteg meghatározó, fiatalkori emlék köt ehhez a városhoz” – mondta a Napunknak az énekes, aki az éneklés mellett még zeneszerzéssel, gyógypedagógiával, meseterápiával is foglalkozik.

A Dalban való szereplést kihívásként fogta fel Palágyi Ildikó, aki szívesen tette próbára magát ebben a közegben is. „Arra is jó volt, hogy kilépjek a komfortzónámból, azóta talán még könnyebben merészkedek ismeretlen terepre” – mondta a Napunknak az énekes.
Nem nyerhetnek az alkotók Grammy-díjat olyan dalokkal, amelyek kizárólag mesterséges intelligencia segítségével készültek. Ezt az információt nem sokkal azt követően hozták nyilvánosságra, hogy Paul McCartney bejelentette, AI segítségével, régi demófelvételekről nyerik ki John Lennon hangját, és így, 43 évvel Lennon halála után elkészül az utolsó Beatles-dal. (reuters)