A legfrissebbek a következő témából: Párkány, Zene

Ma ünnepli 80. születésnapját Mick Jagger, a Rolling Stones énekese. A rockzene élő legendáját 2003-ban III. Károly akkor még trónvárományosként ütötte lovaggá.

Csaknem tíz év után tér vissza Kapolcsra, a Művészetek Völgyébe a felvidéki Jóvilágvan zenekar. Bokor Rékáék ma lépnek fel a Petőfi Udvarban, 18.30-tól.
Pénteken, július 14-én ad koncertet az endorfin zenekar Rozsnyón, a városháza udvarán 19 órától. A belépés ingyenes. A koncert a Rozsnyói Kulturális Nyár programsorozat keretében valósul meg.
Annak ellenére, hogy évek óta Budapesten él, továbbra is királyhelmecinek tartja magát Palágyi Ildikó. „Rengeteg meghatározó, fiatalkori emlék köt ehhez a városhoz” – mondta a Napunknak az énekes, aki az éneklés mellett még zeneszerzéssel, gyógypedagógiával, meseterápiával is foglalkozik.

A Dalban való szereplést kihívásként fogta fel Palágyi Ildikó, aki szívesen tette próbára magát ebben a közegben is. „Arra is jó volt, hogy kilépjek a komfortzónámból, azóta talán még könnyebben merészkedek ismeretlen terepre” – mondta a Napunknak az énekes.

Törölte a Hársfa utcai óvoda megszűnéséről szóló határozatot a párkányi képviselő-testület mai rendkívüli ülésén, melyet Farkas Iván megyei képviselő állítása szerint Eugen Szabó már múlt csütörtökön aláírt. A városban nagy port kavart a múlt keddi döntés, melyet tiltakozó akció és aláírásgyűjtés követett.