A legfrissebbek a következő témából: Belgium, Szudán
A Ryanair pilótáinak sztrájkja miatt közel száz járatot kellett törölni Belgiumban a hétvége során. A sztrájk 17 ezer utast érint.
A terrorfenyegetéseket elemző belga központ (OCAM) jelentése szerint tavaly mintegy 700 szélsőségest és potenciális terroristát tartottak kiemelt megfigyelés alatt Belgiumban – tájékoztatott a La Libre Belgique című belga napilap.
Legkevesebb 435 gyerek vesztette életét, több mint 2000 pedig megsebesült Szudánban a három hónapja tartó erőszak miatt, derült ki az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) hétfőn közzétett bejelentéséből.
Legkevesebb négy civil életét vesztette, további négyen pedig megsérültek Szudánban, amikor dróntámadás ért egy kórházat. Az egészségügyi minisztérium szerint a Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) nevű félkatonai szervezet tehető felelőssé a támadásért. (čtk)
Százhúsz járatot töröltek Belgiumban a Ryanair ír diszkont légitársaság pilótáinak sztrájkja miatt. A sztrájk miatt a Ryanair szombaton 62, vasárnap pedig 58 járatának elindítását mondta le a brüsszeli Charleroi repülőtérről.
Ismét leállították a gyártást a Ferrero belgiumi üzemében szalmonella-fertőzés gyanúja miatt. A La Libre Belgique közölte, hogy a szalmonellafertőzést az egyik gyártóegységnél azonosították.