A legfrissebbek a következő témából: Spanyolország, Tűzeset
Tűz ütött ki egy osztrák kórházban a Bécstől délre fekvő Mödlingben, három ember meghalt, körülbelül 90 beteget biztonságba helyeztek.
Egy 44 éves férfi vesztette életét abban a tűzesetben, mely során leégett egy családi ház Jablonca községben, a Rozsnyói járásban. A férfi élettelen testét a tűzoltók találták meg az egyik szobában.
Előrehozott parlamenti választásokat jelentett be július 23-ára Pedro Sánchez miniszterelnök hétfőn Madridban. A kormányfő a vasárnapi helyhatósági választások eredményére hivatkozott a döntés indoklásakor, az országot koalícióban kormányzó pártok, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE), és az Együtt képesek vagyunk (Unidas Podemos) ugyanis vereséget szenvedtek, elveszítve az irányítást a tartományok és nagyvárosok többségében.
Erdőtűz miatt szükséghelyzetet hirdettek a kanadai Halifax városában. Az érintett területen megszűnt az áramszolgáltatás. Ebben a hónapban szükséghelyzetet hirdetett Alberta tartomány is, ahol a tűz miatt több tízezer embernek kellett elhagynia otthonát. (reuters)
Kigyulladt a katonai közigazgatásnak helyet adó épület Moszkva keleti részén, a hatodik emeleten keletkezett tüzet sikerült eloltani. A tűz oka egyelőre ismeretlen. (meduza)
A Cseh Svájc Nemzeti Parkban pusztító tűz eloltása után ismét megnyitották a Pravčická kaput a nyilvánosság számára. A hatóságok szerint a tüzet egy ittas turista okozta tüzijátékkal. (čt24)