A legfrissebbek a következő témából: Fülek, Napunk vitaest, Oktatás, Ravasz Ábel, Romák
Németország aggódik, hogy a kínai diákok kémek lehetnek, ezért a bajorországi Friedrich-Alexander Egyetem kizárta a beiratkozásból a kizárólag a Kínai Ösztöndíj Tanács által finanszírozott hallgatókat.
A státusztörvény parlamenti benyújtása óta eltelt időszakban 455 pedagógus szüntette meg jogviszonyát lemondással vagy közös megegyezéssel az állami iskolákban, de a törvény miatti nagyobb felmondási hullám egyelőre elmaradt. (népszava)
Füleken megkezdődött a kerékpárút második szakaszának építése. Az első szakasz, mely a vasútállomást köti össze a parkkal, még 2020-ban készült.
Több mint tízezer diák jelentkezett az idén pedagógusnak, jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón. Állítása szerint az elmúlt hat évben nem volt ilyenre példa. Gulyás azt is elmondta, hogy a magyar kormány támogatja a svéd NATO-csatlakozást, azt viszont nem tudta megmondani, az Országgyűlés mikor szavaz a ratifikációról.

Augusztus 24-e és 27-e között négy napon át, négy helyszínen, több mint 100 programmal várja az érdeklődőket a Várlak fesztivál Füleken. A Iuvenis Neogradiensis, és a Kultfeszt polgári társulás idén is színes programkínálattal készül minden korosztály részére.
Minden eddiginél több, 3367 hallgató nyert felvételt idén a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) szeptemberben induló képzéseire, ez 32 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest, közölte az intézmény.