A legfrissebbek a következő témából: Belarusz, Orosz–ukrán háború, Oroszország, Sport, Tenisz, Ukrajna
Volodimir Zelenszkij a kahovkai gát megsemmisülése miatt árvízzel sújtott Herszoni területre látogatott. A térségben mintegy 600 négyzetkilométert öntött el a víz.
A legtöbb frontszakaszon Ukrajnáé a kezdeményezés – derül ki a brit védelmi minisztérium napi jelentéséből, mely szerint a rendkívül összetett hadműveleti viszonyok közepette a front több szakaszán is súlyos harcok folynak.

A másodosztályban is Dárdai Pál marad a Hertha BSC vezetőedzője. Eredeti szerződése az idény végéig szólt, ezt hosszabbították most meg a felek.
Három ember vesztette életét a kahovkai gát átszakadása következtében – közölte Jevhen Riscsuk, az oroszok által megszállt Oleska város száműzött polgármestere. (guardian, tasr)
A megsemmisült kahovkai gátból származó víz 600 négyzetkilométernyi területet öntött el a Herszoni területen – közölte Olekszandr Prokugyin kormányzó. Elmondása szerint ennek 68 százaléka a Dnyipro folyó oroszok által megszállt bal partján van.
Kijev semmit sem tudott az Északi Áramlat felrobbantásával kapcsolatos tervről – jelentette ki Volodimir Zelenszkij, miután arról jelentek meg hírek, hogy Ukrajna áll a robbantások mögött. Egy meg nem nevezett európai titkosszolgálat szerint az akciót Valerij Zaluzsnij irányította, és szándékosan eltitkolták az ukrán elnök elől.