A legfrissebbek a következő témából: Infláció, Milan Krajniak, Zuzana Čaputová

Zuzana Čaputová államfő fogadta Roberta Metsolt, az Európai Parlament elnökét. Többek között az európai helyzetről és a demokráciát ért kihívásokról beszéltek.
Hatásosak az Oroszország ellen bevezetett szankciók, Moszkvának kevesebb pénze jut a fegyvervásárlásra, mondta Zuzana Čaputová államfő a Globsec biztonságpolitikai konferencián tartott beszédében. Az államfő hozzátette, az Ukrajnával való szolidaritásnak megvannak az előnyei a Nyugat biztonságának szempontjából is.

Szlovákiában a megkérdezettek 53 százaléka gondolja azt, hogy a választásokat elcsalják, derül ki az Ipsos felméréséből. Csehországban ez az arány 47 százalék. Szlovákiában azonban egy ideje egyes politikusok is a választások elcsalásával ijesztgetnek.
A támadásokkal és a fenyegetésekkel nem állítanak félre, mondta Zuzana Čaputová azzal kapcsolatban, az ellene folyó politikai kampánynak szerepe lesz-e a döntésében, hogy újraindul-e az államfői posztért. Ez a döntés ennél összetettebb, mondta Čaputová azzal, hogy az elmúlt időszak politikai eseményei miatt későbbre csúszott a bejelentése, de nem akarja azt az örökkévalóságig halasztgatni.
Előkészületben van Zuzana Čaputová bírósági beadványa Robert Fico ellen. Fico az elmúlt időszakban rendszeresen vádolja a köztársasági elnököt azzal, hogy „amerikai ügynök” vagy „Soros György embere”.
Zuzana Čaputová megérti, hogy az Ódor-kabinet visszavonta a parlamentből a Heger-kormánynak az LMBT+-emberek jogaira vonatkozó törvényjavaslatát. Szerinte ez amiatt is érthető, mert ezt a javaslatot épp az LMBT+-emberek részéről érte kritika, mert elégtelennek találták.