A legfrissebbek a következő témából: Eduard Heger, Egészségügy, LMBT+, OĽaNO, Sme rodina
A lévai kórház jelenleg minden vércsoportból vérhiánnyal küzd – tájékoztatott Jozef Varga, az Agel Kórház hematológiai és transzfusiológiai osztályának főorvosa. A kórház ezért önkéntes véradásra szólított fel.
Új ortopédiai szakrendelő nyílt a lévai Agel kórházban. A szakrendelő az A pavilonban található. Csütörtök kivételével minden munkanapon fogadják a mozgásszervi megbetegedésben szenvedő pácienseket. (tasr)
Eduard Heger nem kívánt nyilatkozni arról, hogy a Demokrati tárgyal-e még Mikuláš Dzurinda Modrí nevű pártjával. Heger többször megismételte azt a kijelentést, hogy ahol van akarat, ott van út is, amivel azt üzente a kis demokrata pártoknak, hogy továbbra is hajlandóak tárgyalni az összefogásról.

Az Eduard Heger vezette Demokrati a Lucia Ďuriš Nicholsonová által alapított Jablko nevű párttal közösen indul a szeptemberi előrehozott választásokon – jelentették be mai sajtótájékoztatójukon. Heger szerint a két párt programjai kiegészítik egymást, és számos területen átfedést is mutatnak.
Juraj Krúpa (korábban OĽaNO, most SaS) szerint a gyerekek után járó 200 eurós támogatás ötletével először Anna Remiášová állt elő. Krúpa azt állítja, hogy amikor Remiášovával közösen bemutatták a tervet Igor Matovičnak, a pártelnök elküldte őket, mondván, hogy egy ilyen intézkedés tönkretenné a költségvetést. „Öt hónappal később maga Matovič állt elő a javaslattal“ – mondta Krúpa. (markíza)
Michal Šipoš, az OĽaNO frakcióvezetője védelmébe vette a párt feltételeit, amelyeket az Ódor-kabinetnek szabtak a támogatásért cserébe. Šipoš szerint nem igaz, hogy szándékosan teljesíthetetlennek tűnő feltételeket szabtak volt, például, hogy a miniszterelnök elérje a választópolgároknak szánt 500 eurós támogatás bevezetését, vagy a szülőknek a gyerekek után járó 200 eurós juttatás megtartását. A frakcióvezető szerint az OĽaNO tisztességes feltételeket szabott. (markíza)