A legfrissebbek a következő témából: Felmérés, Zuzana Čaputová
Az Ódor-kabinetnek is folytatnia kell a tűzvész sújtotta Selmecbánya megsegítését, jelentette ki Zuzana Čaputová. Ez az ősi bányaváros annyira egyedi, hogy az állam számára kötelezőnek kellene lennie a műemlékek megmentésének, véli az államfő, aki szerdán látogatott el Selmecbányára.

A magyarországi lakosság relatív többsége, 37 százaléka véli úgy, hogy a magas infláció közvetlen kiváltó oka az Orbán-kormány gazdaságpolitikája, derül ki az Idea Intézet kutatásából. A megkérdezettek 25 százaléka okolja az EU Oroszországra kivetett szankcióit, 7 százalékuk pedig az ukrajnai háborút. A válaszadók 31 százaléka nem tud vagy akar felelőst megnevezni.
Zuzana Čaputová szerint Szlovákia prioritásai közé tartozik a légvédelem megerősítése. Az államfő ezt a B9-es csoport pozsonyi ülése után mondta. „Örülünk, hogy az amerikai csapatok velünk vannak” – ezt már Andrzej Duda lengyel elnök mondta.

Ivan Korčok nem indul az elnökválasztáson, ha Zuzana Čaputová az újrázás mellet dönt. A volt külügyminiszter arra számít, hogy a jelenlegi államfő indulni fog.
Zuzana Čaputová államfő elítélte a kahovkai gátra mért csapást, amit az orosz agresszió brutalitásának újabb példájaként jellemzett. A Twitteren közzétett bejegyzése szerint Čaputová úgy gondolja, hogy a gát megrongálása nemcsak a helyi lakosságra, hanem a környezetre nézve is közvetlen következményekkel jár. (tasr)
Szlovákiával ellentétben (26%) Magyarországon viszonylag magas az érdeklődés a soron következő európai parlamenti választás iránt. Az Eurobarometer felmérése szerint a magyar választópolgárok 67%-a készül szavazni a 2024-es választáson.