A legfrissebbek a következő témából: Csehország, Iskolák, Orosz–ukrán háború, Rendőrség
Üzbegisztán bejelentette, hogy meghalt egy állampolgára, aki Ukrajna ellen harcolt a Wagner orosz félkatonai csoport zsoldosaként.
A háborút követő rendezés keretében 100-120 kilométer széles demilitarizált övezetre lesz szükség Oroszország területén belül Ukrajna határa mentén – közölte hétfőn Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója a Twitteren.
Ukrajnai repülőtereken található célpontokra mért csapást az orosz haderő az éjjel – jelentette ki Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a hétfői hadijelenést ismertetve.

Szlovákia továbbra is támogatni fogja Ukrajnát minden fronton – tudatta Ódor Lajos kormányfő hétfőn, miután találkozott Ingrida Šimonyté litván miniszterelnökkel. A tárgyaláson a két ország együttműködéséről és a NATO júliusi kongresszusáról beszéltek.
Vádat emeltek a 19 éves sofőr ellen, aki két gyermeket gázolt el a Nagymihályi járásban. A rendőrség indítványozta az előzetes letartóztatásba helyezését.
Nem lehet kizárni egy Oroszország és a NATO közti háborút. Amennyiben kitörne, Csehország az első pillanattól kezdve részese lenne – jelentette ki Karel Rehka, a cseh hadsereg vezérkari főnöke hétfőn Prágában egy biztonságpolitikai konferencián.