A legfrissebbek a következő témából: Közösségi háló, Közösségi média, Pszichológia
Az év végén azok kapják a jutalomkönyvet, akik tanulmányi versenyekre járnak, a többieknek pedig esélyük sincs kitörni a mellőzött szerepből, mondja Tóth Erzsébet Fanni társadalomkutató. Évtizedekkel vagyunk lemaradva a jó mintáktól. Attól, hogy az iskola a lelki egészséget, az érzelmi biztonságot is előtérbe helyezze, és biztosítsa a gyerekeknek és az ott dolgozóknak, teszi hozzá a szakember.
A Twitter bejelentette, hogy blokkolt bizonyos tartalmakat Törökországban. „Ezek a tartalmak a világ többi részén továbbra is elérhetőek“ – közölte a vállalat. A bejelentést egy nappal a törökországi államfő- és parlamenti választás előtt tették. (bianet)
Magdaléna Frecer pszichoterapeuta szerint a társadalom teljesítményalapú. Az ember igyekszik száz százalékra teljesíteni, mintha attól függne az értéke. „Azért igyekszünk tökéletesnek lenni, hogy elűzzük a szorongás és kételkedés érzetét, amit gyakran tapasztalunk” – teszi hozzá.

Továbbra is a Republika és Robert Fico uralják a szlovákiai Facebookot. 2023 első negyedévének legnépszerűbb szlovákiai politikusa a Facebookon Tomáš Špaček, a Republika viszonylag ismeretlen politikusa, Miroslav Urban képviselő asszisztense volt. Špaček főleg Kreml-párti propagandát és Putyin-beszédeket oszt meg, az első három hónapban majdnem 1,65 millió interakciója volt.
„A szorongás, az idegesség és a stressz teljesen normális érzelmek, amelyeknek helyük van az életünkben” – mondja Denisa Debrecká pszichológus, aki úgy gondolja, hogy ezeknek evolúciós létjogosultságuk van, és lehetséges, hogy ezek nélkül az érzelmek nélkül mint emberiség nem élnénk túl. „Viszont ugyanígy kialakulhat egy helyzet, amikor ezek az érzelmek némely embernél problémássá válnak, és akkor már szorongásos zavarról beszélhetünk” – teszi hozzá.

„A szorongásos zavarral küzdő embereknek úgynevezett hibák vannak a gondolatmeneteikben” – mondja Denisa Debrecká pszichológus, aki saját maga is küzdött szorongásos zavarokkal, de megtanult uralkodni felettük. „Ezek az emberek aztán túlbecsülik a veszélyt, ami érheti őket, és ezzel egyúttal pedig alábecsülik azt, ahogyan kezelhetnék azt, alábecsülik a saját erejüket, a saját magukba vetett hitet.”