A legfrissebbek a következő témából: Robert Fico, Szlovákia, Szlovákiai magyar, Szövetség
Hunčík Péter kommentárja: Ódor Lajos személyében megjelent egy olyan politikus, aki etnikai hovatartozását nézve ugyan magyar, de az értékrendjében az etnikai hovatartozás, a demokrácia fennmaradása és az ország (Szlovákia) jövőképe azonos szinten van. „Ha Ódor szeptember után is maradna a politikában, biztosan nem elégedne meg azzal, hogy kopjafákat állítson vagy koszorúzásokkal töltse az idejét.”

A szlovákiai magyaroknak szeptemberben tulajdonképpen Gyimesi és Ódor között kell dönteniük, véli Hunčík Péter. „Állást kell foglalniuk abban a kérdésben, hogy a bezárkózást és a populista hőzöngést akarják folytatni, vagy más demokratákkal összefogva harcolni fognak az egyre fenyegetőbb diktatórikus megnyilvánulások ellen.”
Előkészületben van Zuzana Čaputová bírósági beadványa Robert Fico ellen. Fico az elmúlt időszakban rendszeresen vádolja a köztársasági elnököt azzal, hogy „amerikai ügynök” vagy „Soros György embere”.

A Híd-platform szakadása sokkal árnyaltabb annál, mint ahogy azt az MKP-platform és Forró Krisztián pártelnök, valamint a párthoz közel álló sajtó igyekszik beállítani. A maradók sem értenek egyet Gyimesi György felvételével a Szövetség listájára, és azzal sem, ahogy az MKP-platform vezetősége a dominancia érdekében felrúgja a belső szabályokat.

Papp Z. Attila szociológus tapasztalatai szerint a Kárpát-medence országaiban nagyon hasonló problémákkal küzd a kisebbségi oktatás. Gond van az oktatáskutatás és a tankönyvek terén is. „Az oktatás fejlesztéséről nem lehet adatok nélkül beszélni, ha nincs adatgyűjtés automatikusan, akkor a rendszer és alrendszer szintű fejlesztésből nem lesz semmi. Jó esetben, helyi szinteken lehet fejlesztéseket végezni, ha olyan az iskola vezetése” – mondta a kutató.
Németország áttelepíti Patriot légvédelmi rendszerét Szlovákiából Litvániába a júliusi NATO-csúcs miatt. A Patriot rendszereket a szövetség partnerországaiból szállították Szlovákiába tavaly márciusban, nem sokkal azt követően, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát.