A legfrissebbek a következő témából: Berényi József, Gyimesi György, Magyar Fórum, Szövetség
Sólymos László a Napunknak elmondta, hogy a Most–Híd 2023 elkezdte kialakítani a struktúráit. Nem járási alapszervezeteket fognak létrehozni, hanem régiónként működő szervezeteket. Most épp az Ipoly mentén alakul meg az új alapszervezetük.
Bugár Béla azt mondta, beszélt Simon Zsolttal a két párt összefogásáról. „Ők már eldöntötték, hogy nem kötnek koalíciót, de úgy vélem, még van remény arra, hogy létrejöjjön egy szélesebb összefogás, nem csak a Magyar Fórummal”- tette hozzá.

Bugár Béla belép a Hídba, de nem indul a választásokon. Minden módon kész segíteni a pártot, de az elnökségnek nem lesz a tagja – jelentette ki a Híd mai sajtótájékoztatóján.
„Félve vállaltam el az Országos Tanács elnöki posztját” – mondta Pándy Péter, a Tőketerebesi járás megyei képviselője. Szerinte csak egy erős párt tud megoldásokat kínálni a szlovákiai magyaroknak és minden polgárnak, ezért a széthúzás helyett az együttműködésre kell koncentrálniuk.
Pándy Péter szerint a Híd-platformnak 500 regisztrált tagja van, a távozó hidasokkal a tagok mintegy 15 százaléka hagyta el a Szövetséget. Forró Krisztián szerint a távozók nélkül sokkal jobb az együttműködés a pártban. (napunk)
A Szövetség elnöksége a komáromi Andruskó Imrével és a párkányi Vitkó Andreával bővült – derült ki a párt mai sajtótájékoztatóján. (napunk)