A legfrissebbek a következő témából: Árstop, Boris Kollár, Élelmiszer
Boris Kollár házelnök azt mondta, hogy az előrehozott választásokat feltehetően június 9-én hirdeti ki. Addig időt akar hagyni a politikai pártoknak, hogy tárgyalhassanak az esetleges egyesülésről.
Boris Kollár az RTVS-nek azt mondta, azért vár a választások kihirdetésével, hogy a kis pártoknak még legyen lehetőségük az összefogásra. A választások kiírásának legkésőbbi lehetséges időpontja június 12., így a pártoknak még két-három hét állhat rendelkezésükre a tárgyalásokra. (dennikn)
Mégsem valósul meg Boris Kollár parlamenti elnök dél-amerikai utazása, mivel a parlament vélhetően a jövő héten ülésezik majd. Ezt Peter Pčolinský, a parlament alelnöke és Milan Krajniak képviselő (mindketten Sme rodina) jelentették be.
A Smer felszólította Boris Kollárt, hogy mondja le dél-amerikai hivatalos útját. A parlament elnöke és néhány képviselő elvileg szombaton repül Kubába a kormány különgépével, ahonnan Brazíliába vagy Chilébe utaznak.
Igor Matovič saját sikerként értékeli, hogy a Sme rodina letett arról, hogy átvigye a parlamenten a főügyészt megerősítő törvénymódosítást. Azt ugyanakkor tagadja, hogy azért cserébe tettek így, hogy az OĽaNO a múlt héten lehetővé tette az építési törvény vitatható módosítását, amit a Sme rodina szorgalmazott.
A képviselőknek továbra sem sikerült megnyitniuk a Smer által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülést az élelmiszerárakról. A parlament nem volt határozatképes, Peter Pčolinský alelnök délután 3-ra halasztotta az újabb próbálkozást.