A legfrissebbek a következő témából: Eduard Heger
Eduard Heger nem kívánt nyilatkozni arról, hogy a Demokrati tárgyal-e még Mikuláš Dzurinda Modrí nevű pártjával. Heger többször megismételte azt a kijelentést, hogy ahol van akarat, ott van út is, amivel azt üzente a kis demokrata pártoknak, hogy továbbra is hajlandóak tárgyalni az összefogásról.

Az Eduard Heger vezette Demokrati a Lucia Ďuriš Nicholsonová által alapított Jablko nevű párttal közösen indul a szeptemberi előrehozott választásokon – jelentették be mai sajtótájékoztatójukon. Heger szerint a két párt programjai kiegészítik egymást, és számos területen átfedést is mutatnak.
Branislav Sitár atomfizikus csatlakozik a Demokratihoz. Belépését Eduard Heger pártelnök jelentette be. Sitár külföldön is ismert tudós, az Európai Nukleáris Kutatási Szervezetnél (CERN) dolgozik, korábban még az intézmény alelnöke is volt. (dennikn)
Az Ódor-kabinet programnyilatkozatának keretterve megfelel azoknak a feltételeknek, amelyeket Eduard Heger volt miniszterelnök várt. Elmondása szerint a miniszterelnökkel folytatott mai megbeszélésen a fennmaradó uniós források lehívásának szükségességéről is tárgyaltak.
Ódor Lajos miniszterelnök ma koraeste találkozik Peter Pellegrinivel, a Hlas elnökével. Ezt megelőzően Robert Ficoval (Smer) tárgyal, Eduard Hegerrel, a Demokrati elnökével kedden találkoznak. (tasr)
Heger felszólította Ódor Lajost, hogy fejezze be az önkormányzatoknak nyújtandó segítségről szóló megállapodást, mely állítása szerint előkészítve maradt az asztalon. A felszólításhoz Miroslav Kollár is csatlakozott, aki Hegerrel együtt a Demokrati jelöltje. (tasr)