A legfrissebbek a következő témából: Európai Parlament, Európai Unió, Martin Klus
Budapesten tartott tanácskozást az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlésében működő Európai Konzervatívok – Demokratikus Szövetség frakciója. Más témák mellett a migrációról és” a konzervatív egység további erősítésének kilátásairól” volt szó.
Az európai uniós szabályok nyílt megsértése lenne a magyar európai uniós elnökség visszavonása, jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök csütörtökön a lengyel közszolgálati rádió által közvetített moldovai sajtóértekezletén.
Gyorsított eljárásban fogadták el a lőszergyártásról szóló új rendeletet (ASAP) az EP-képviselők csütörtökön Brüsszelben. A rendelet célja, hogy felgyorsítsák a muníció Ukrajnába történő szállítását, valamint az, hogy segítsenek a tagállamoknak feltölteni a kiürült katonai raktárakat.

Az Európai Parlament nagy többséggel elfogadta az új állásfoglalását Magyaroszágról – írja a Telex. A jogi következményekkel nem járó dokumentum rögzíti, hogy „a jogállamiság helyzete Magyarországon évek óta romlik a kormány módszeres intézkedéseinek eredményeként”.
Az euróövezetben a munkanélküliség áprilisban 6,5%-ra csökkent, miután a korábbi hónapokban egy tized százalékponttal magasabb volt. Az EU egészében a munkanélküliség már harmadik hónapja 6%-on áll, a legalacsonyabb értékeket a Csehország és Lengyelország jelentette. (Eurostat)