A legfrissebbek a következő témából: Finnország, NATO, Svédország, Törökország
Elvégezte a középiskolát, így befejezi 2018-ban indított iskolai sztrájksorozatát Greta Thunberg svéd klímaaktivista, aki péntekenként iskola helyett a svéd parlament épülete előtt tüntetett. Az aktivista közölte, hogy más formában ugyan, de szeretné folytatni a rendszeres, pénteki tiltakozást.
Svédország engedélyezni fogja, hogy a NATO csapatokat állomásoztasson területén, még azelőtt, hogy a skandináv ország hivatalosan csatlakozna a védelmi szövetséghez – tájékoztatott a svéd miniszterelnök és a svéd védelmi miniszter.
Joe Biden amerikai elnök és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a Fehér Házban találkozik június 12-én, egy hónappal a szövetség vilniusi csúcstalálkozója előtt. Biden és Stoltenberg a csúcstalálkozó előkészítéséről és Ukrajna megsegítéséről akar egyeztetni. (cnn)
A svéd legfelsőbb bíróság szerdán jóváhagyta az Ankara által terrorszervezetként nyilvántartott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) egyik támogatójának kiadatását Törökországnak. A törvényszék úgy találta, hogy a vonatkozó svéd törvények, valamint az Emberi Jogok Európai Egyezménye nem képezik akadályát a férfi kiadatásának, sem annak, hogy börtönbüntetése fennmaradó részét Törökországban töltse le.
Nemzetközi vizsgálóbizottság felállítását javasolja a kahovkai gátrobbanás körülményeinek felderítésére Recep Tayyip Erdogan. A török államfő Volodimir Zelenszkij ukrán és Vlagyimír Putyin orosz elnöknek is vázolta az ötletet. Mindkettejükkel telefonon beszélt a nap folyamán.
A védekezés áll a középpontban a NATO történetének legnagyobb szabású légi hadgyakorlatán, ismertették a szombaton kezdődő európai műveletről tartott szerdai berlini tájékoztatón. A németországi központú gyakorlaton 25 tagország vesz részt együttvéve 250 repülőgéppel és tízezer katonával.