A legfrissebbek a következő témából: Igor Matovič, Parlament, Választások 2023
Megvan az első olyan felmérés eredménye, melyet a Szövetség szakadása után készítettek. A Focus közvélemény-kutatása szerint egyik magyar párt sem kerülne be a parlamentbe.
Juraj Krúpa (korábban OĽaNO, most SaS) szerint a gyerekek után járó 200 eurós támogatás ötletével először Anna Remiášová állt elő. Krúpa azt állítja, hogy amikor Remiášovával közösen bemutatták a tervet Igor Matovičnak, a pártelnök elküldte őket, mondván, hogy egy ilyen intézkedés tönkretenné a költségvetést. „Öt hónappal később maga Matovič állt elő a javaslattal“ – mondta Krúpa. (markíza)
A Smer nem alakít kormányt olyan párttal, amelyik azt akarja, hogy Szlovákia kilépjen a NATO-ból, állítja Robert Fico. Arra, hogy a Republika a honlapján közzétett állásfoglalásában követeli a szövetségből való kilépést, a Smer elnöke azt mondta, hogy ő senkit nem fog kizárni az együttműködésből.
A Smer június 20-a körül mutatja be jelöltlistáját, mondta Robert Fico pártelnök. A párt elsősorban az áremelkedések megállításának témájával vág neki a kampányidőszaknak, emellett prioritás lesz a jelzáloghitelek rögzítésének megváltoztatása is, amit a Smer a kamatok állami támogatásával akar megoldani. (ta3)
Az SaS számára az egészségügy, az oktatás és az energetika a legfontosabb témakörök, mondta Richard Sulík pártelnök. Szavai szerint a párt további két speciális szakértői csoportot kíván bemutatni a kampányidőszakban. Sulík elmondta, hogy a kampányprogramot keddtől kezdődően szeretnék bemutatni. (ta3)
Nem indul az előrehozott parlamenti választáson Martin Poliačik volt parlamenti képviselő. Elmondása szerint teljes mértékben lefoglalja a Globsec-nek végzett munkája. „Ebben a munkában lehetőséget látok arra, hogy valami jót cselekedjek Ukrajna és Szlovákia számára is. Különböző módokon lehet jelen lenni a közéletben, én jelenleg itt látom magam a leginkább jó helyen“ – írta.